Kedves Naplóm,

tegnap találkoztam megint a lánnyal. zsófival. azt mondta, hogy nem is szokott nagyon randizni, és nem is tudja, mitől lesz igazán randi egy randi, úgyhogy hívjuk inkább nemrandinak. egy teázóban voltunk (altair klub, ajánlom mindenkinek). amikor megérkeztünk, láttam, hogy ilyen elszeparált részes helyek vannak, amiben néhány pár már aktívan csókolózik, meg ilyenek. elkezdtük inni a teát, beszélgettünk. egyre közelebb próbáltam hozzá húzódni, amit végülis nem is utasított el. volt egy olyan pillanatsor, amikor én beszéltem, és ő meg nézett engem, hol a szemembe nézett, hol a számat. olyan érzésem volt, mintha meg akarna csókolni, de legalábbis elvárja tőlem, hogy én tegyem meg. beszari voltam, nem tettem meg. aztán elindultunk haza, megkérdeztem az úton, hogy megfoghatom-e a kezét, erre azt mondta, hogy neki igazából nincs ilyenre igénye (na bumm, ennyit a 'csókolj már meg te hülye!' elméletről),  majd mielőtt elváltunk, megkérdeztem, hogy ha megint randira hívnám, mit mondana rá. homályos és kitérő válaszokat adott, az volt a lényege, hogy nem tudja. mondtam neki, hogy inkább mondja meg őszintén a nemet, mert azt még mindig jobban viselem, mint a bizonytalan nemtudomot. de azt mondta, hogy nem tudja.

hazaértem, felhívtam aput, kérdezte, hogy mi volt. elmeséltem, és mondtam neki, hogy vagy feleségem lesz, vagy zseni leszek. azt mondta, hogy fiam, már most is zseni vagy (hahh, a kis naív...), erre közöltem, hogy oké, akkor soha nem lesz feleségem. adta az ötleteket, hogy majd menjek be az egyetemre, és kérdezzek meg egy helyeslányt, hogy este eljönne-e velem egy randira. kifejetettem neki, hogy nem egészen így megy ez.

elmeséltem neki az én gondolatmenetemet, miszerint... azok a faszik, akik ilyeneket csinálnak, 180+ magasak, 85+ kiló izom, jóképű. a természetes "jó faszi" fogalmát kielégítő emberek, azok, akiket a reklámban mutogatnak. a tökéletesek, akiknek minden ruha jól áll, akik egyetlen kacsintással nedvesedésre képesek bírni a nőket. akikre azt mondják a nők, hogy 'a férfi ideál'.

ezzel szemben itt vagyok én: nem túl magas, nem izmos, kifejezetten nyeszlett, aki nem tud jól öltözködni, és nem kifejezetten jóképű, és kopaszodok is. olyan ember, akit a nők el tudnak fogadni barátként, de annál többet soha nem akarnának. hogy miért? a válasz nagyon egyszerű: nem vagyok benne a "jó faszi" epszilon sugarú hibahatárában. mint ahogy az állatvilágban a gyenge hímekkel nem közösülnek a nőstények, hogy ne örökítsék tovább a hibás gént, így az embereknél is, a nők nem létesítenek kapcsolatot egy magamfajtával. egy genetikai zsákutcával. mert ez a természetes szelekció.

apám azt mondta, hogy kishitű vagyok. szerintem nem.